Az emberek hatalmas hibái közé tartozik, hogy képesek a szeretett személyről azt hinni, hogy az szuper képességekkel rendelkezik. Leginkább a gondolatolvasást tartjuk a legkívánatosabb tulajdonságnak, ami a partnerünket jellemezhetné.
Legyen szó akár hölgyekről, vagy urakról, mindkét nemnél akadnak ennek a tévhitnek eleget tevők. Hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy már annyira ismerjük a társunkat, hogy a mozdulataiból, a nézéséből is tudjuk, hogy vajon mire is gondolhat. Végül aztán kiderül általában, hogy nagyot tévedtünk.
Mivel azon hétköznapi emberek közé tartozunk, akik nem születtek boszorkánynak, nem tudunk jósolni, sőt még a mentalista képzőt sem végeztük el, így többnyire fogalmunk sincs, mi járhat a másik ember fejében. Rengeteg sok párkapcsolati konfliktust elkerülhetnénk, ha kimondanánk a véleményünket, érzéseinket, problémáinkat, vágyainkat, és a párunkat is megkérdeznénk ugyan erről.
Hiszen jót akarunk nem csak neki, hanem magunknak is. Mennyivel könnyebb lenne mindent őszintén mindig megbeszélni? Sok időt és energiát megspórolnánk, a fájdalomról nem is beszélve.
Van rá épeszű megoldás
Felejtsük el a gondolatolvasást, úgy sem képes rá senki. A mentalisták sem, maximum csak úgy tesznek mintha, és valószínűleg csak jó a megfigyelő képességük. A testbeszédben, a hanglejtésben olvasnak inkább. Ami segíthet valójában, ha az ember megkérdezi a társát mindenről.
Feltérképezi, hogy mit is szeretne igazán. Milyen vágyai vannak, milyen tervei, elvárásai bármivel szemben, így akár velünk szemben is. A kérdés minősége sem teljesen mindegy. Jobb, ha nyitott kérdéseket teszünk fel, amire összetett választ várhatunk, nem csak egy igent, vagy egy nemet.
Mindent meg kell beszélni. Sose találgatás alapján fejezzük ki a szeretetünk, ne úgy, ahogy mi gondoljuk, hogy jól esne a másiknak. Sokkal könnyebb megkérdezni. Igazi mély kapcsolatban az ember bármit megkérdezhet a másik féltől, egész biztos, hogy nem lesz a kérdés udvariatlan, vagy nem oda illő, és biztosak lehetünk benne, hogy őszinte választ is fogunk rá kapni.
Mi is osszuk meg a gondolatainkat a kedvesünkkel mindig, hiszen fordított helyzetben neki is jól esik, ha beszélünk a bennünk rejlő érzésekről, aggodalmakról, vagy bármiről, amit fontosnak tartunk.