Sokan azt hiszik, hogy a betonozás ott kezdődik, hogy leterítjük a betonanyagot, pedig ez nem igaz. A munkafolyamat nem itt kezdődik, és nem is itt végződik. A betonozás ennél jóval összetettebb folyamat, ami több munkafázisból áll, amibe beletartozik természetesen a tervezés is. Nem véletlen az sem, hogy külön cégek szakosodtak rá.
Az egyik legfontosabb lépés a tervezés
Mielőtt a munkának nekifognánk, pár dolgot mindenképpen át kell gondolnunk. Például, hogy pontosan mit szeretnénk betonozni, és mikor szeretnénk ennek nekiállni. Mennyi pénzt tudunk rászánni, és hogy a betont készen szeretnénk-e megrendelni, vagy azt tervezzük, hogy saját magunk házilag fogjuk kikeverni azt az alapanyagokból. De nem mellékes az sem, hogy a betont hogyan fogjuk a helyszínre eljuttatni.
Ha a legfontosabb dolgokat sikerült végig gondolni, mindenképpen el kell kezdeni mindent kikalkulálni a tervezéshez, tehát jöhet a számolgatás és a méricskélés. Itt számolnunk kell egyrészt a betonozás anyagszükségletével, és eszközigényével, illetve a betonozási folyamat időszükségletével is, és azzal, hogy a munka elvégzéséhez mennyi emberi munkaerőre lesz szükségünk.
Jöhet a fizikai munkavégzés
Ha mindent megterveztünk, akkor nekiállhatunk a munka leglátványosabb részének, a betonozásnak. Ez lényegében az a fázis, amit sokan úgy gondolnak, hogy ez a betonozás teljes folyamata. Ilyenkor meg kell rendelni a beton alapanyagot, vagy alapanyagokat, és a helyszínre kell azt szállíttatni. Ha a betont megfelelő területre leterítettük, akkor következik a tömörítés, illetve a beton simítása.
Soha ne maradjon el az utókezelés
Ha a betonozással kész vagyunk, még nem dőlhetünk hátra, hiszen ezek után a beton kötési folyamatán lesz majd a hangsúly. Ez valójában a beton kikeverésétől számítva szinte a végtelenségig tart, de fontos megjegyezni, hogy a betonozás egyik legfontosabb része az utókezelés, ami két részből áll. Első lépésben a leterített beton védelméről kell gondoskodnunk. Gondolnunk kell itt a külső ártalmakra, az időjárás okozta károkra, illetve a kiszáradás elleni védelemre is.
Ha pedig letelt az idő, ami a beton biztonságos megkötéséhez szükséges, utolsó lépésként sort kell kerítenünk a beton kizsaluzására. Ezt követően már rendeltetésszerűen használhatjuk a betont, de természetesen a károsító hatásoktól való védelemre a későbbiekben is oda kell figyelnünk.