Bár sok mindent gondolhattunk korábban a féltékenységről, meglepően komplexebb ok áll a hátterében, és erre már a pszichológusok is felhívják az emberek figyelmét. Beszámoltak arról is, hogy a féltékenység nem egyértelműen egy rossz dolog, hiszen egy, a természetes érzéseink közül.
Bizonyos értelemben evolúciós eredetű is lehet, hiszen ha jól belegondolunk, egy férfi félhet attól, hogy a párja szexuálisan megcsalja őt, ez pedig azért lehet, mert ösztöni szinten fontos számára, hogy biztosítani tudja a saját génállománya továbbadását.
A hölgyek pedig a leggyakrabban attól szorongnak, hogy a párjuk egy másik nőbe beleszeret, és ez azért lehet, mert a nők ösztönei arra törekednek, hogy maguk mellett tudják tartani a párjukat. A féltékenységnek azonban vannak fokozatai, arra pedig mindenképpen figyelni kell, hogy ez a félelem ne csapjon át egy beteges állapotba.
Rengeteg feszültséget és stresszt okozhat a féltékenység
Szakemberek szerint igen nehéz kigyógyulni a birtoklási vágyból és a féltékenységből, de sokat segíthet az, ha valaki el tudja fogadni és szeretni tudja saját magát. Ha egy nő ok nélkül féltékeny, akkor az a férfi számára hosszútávon rettentő nyomasztó tud lenni, akár szorongáshoz is vezethet.
A mindennapi életben rengeteg stresszes helyzettel találhatjuk szembe magunkat, de ha még a munkából hazaérve, a feleségünk féltékenységi jelenetei fogadnak bennünket, akkor nagyon hamar kiéghetünk. A folyamatos bizonygatás, az ellenőrzések akkora stresszel járhatnak, hogy könnyen megeshet, hogy a férfi az ágyban sem tud megfelelően teljesíteni emiatt.
A merevedési problémák mögött ugyanis nagyon gyakran a stresszes életmód, a szorongás és a feszültség áll. A féltékenység nagyon sokszor egy rossz párkapcsolatból származik. Ilyen esetben egy feldolgozatlan bizalomvesztésről beszélünk, melyet az illető könnyedén átvihet az új kapcsolatába.
Ilyenkor jelentkezik az önbizalomhiány, de hamar felütheti a fejét a bizalmatlanság is. Ebben az esetben azonban a féltékenységi reakciók inkább saját magunk megerősítését célozhatják meg.