Sokan görcsölnek szerelmük családjával való első találkozástól. Valóban, egy kissé rémisztő lehet egy csapat idegen előtt a legjobb formánkat hozni, de az első, és legfontosabb dolog már megvan: szeretjük a párunkat.

Hogyan keltsünk jó benyomást?

Nagyon fontos a külső megjelenés, hiszen akár pár másodperc alatt is negatív véleménnyel lehetnek rólunk. Alapvető szabály az, hogy az emberek nagy hányada az ellenkező nemű szülőjével van közelibb viszonyban. Tehát ha a párunk lány, akkor elsősorban az apát kell lenyűgözni, fiúk esetében az anyát. Mindenképpen normális ruhát vegyünk fel a találkozóra, ne az agyonhasznált farmerunkat. Tisztálkodás, rendezett küllem alapvető. Legyünk kedvesek és barátságosak, ne késsünk a találkozóról. Valamit illik vinni, ez lehet egy üveg bor meg egy doboz bonbon. Nem alapvető követelmény az ajándék, de szokás vinni valamit, úgyhogy mindenképpen úgy készüljük. Ne a legócskább bonbont és a legolcsóbb, pancsolt bort vegyük, mert ezekkel magunkat hozzuk kellemetlen helyzetbe.

Ilyenek legyünk belül!

Ne próbáljuk meg játszani a nagydumást, és az sem fontos, hogy mindenbe beleszóljunk. Most mi vagyunk a vendégek, próbáljunk meg szimpatikusan viselkedni, és némileg visszafogottan.
Felejtsük el az italokat vagy az egyéb nyugtató hatású szereket! Nagyon kellemetlen dolog részegen bemutatkozni párunk szülei előtt. Lehet akármekkora is a szerelem, a szülők nem fognak kedvelni minket, ha piásan állítunk be. Lehet, hogy jó ötlet, és azt gondoljuk, hogy ellazít, ez nem lesz így, inkább kínos lesz a jelenet. Ha nagyon félünk, akkor inkább végezzünk különféle lazító légzéstechnikát, és nem állandóan azon kattogni, hogy mi a véleményük. Halogatni is kellemetlen a találkozót, az pedig egyenesen bunkóság, ha félelemből nem megyünk el. Ha valami miatt nem tudunk elmenni, vagy késünk, akkor mindenképpen szóljuk oda, hogy ne várjanak.
Jegyezzük meg, hogy ugyan fontos a szülő véleménye, de párválasztást illetően mégiscsak a gyerek dönt. Különben is, egy találkozó még nem ad végleges véleményt, ehhez idő kell.
Ne játsszuk meg magunkat! A szülőkkel való jó kapcsolat titka, hogy normálisan, természetesen viselkedünk. Ha elfogadhatatlan a viselkedésünk, akkor a család biztos, hogy szóvá teszi a kedvesünknél, és lehet, hogy a párunk igazat ad nekik.
Törekedjünk a jó kapcsolatra! Amennyiben hosszútávra tervezünk – márpedig miért ne arra terveznénk, ha már egyszer be lettünk mutatva a családnak -, akkor próbáljunk meg elfogadóak lenni. Amennyiben a kapcsolat már a komolyabb fázisban van, az is elképzelhető, hogy ők lesznek az új családunk, anyós, após, sógor, sógornő. Ez így elsőre ijesztő lehet, de próbáljunk meg nem megijedni ettől a dologtól. Alkossunk róluk szabadon véleményt, de soha ne mutassuk ki, pláne nem az első időkben. Csúnya dolgot, rossz véleményt pedig sose mondjuk a párunk családjáról.

Hasonló bejegyzések