Akármilyen nagy is egy családi ház, ha sokan élünk benne, sosem elég a hely. A tárolás kérdése sok gondot okozhat, így érdemes kihasználni minden helyet, így a pincét és a padlást is.
Ugyan sok ház nincs alápincézve, de padlástér az a legtöbb esetben van, ezért célszerű utána járni, hogy van-e elehetőségünk legalább tárolás céljára használni ezt a helyiséget is. Mert a padlás bizony sok mindent el tud nyelni, olyan dolgokat, amiket nem használunk állandó jelleggel, mégis jó ha vannak. Ha kevés a tároló helyünk, akkor a karácsonyi díszeket, időszakos dekorációkat, de akár a téli gumikat is tárolhatjuk a padláson.
Ehhez persze az kell, hogy a padlástér megfelelően szigetelt legyen, illetve stabil, lépésálló padlózatra van szükség. Ez akkor is fontos, ha csak a túlfolyó vagy valamilyen biztosíték doboz kap helyet a padláson, kell legalább egy szervizjárat, amin közlekedni tudunk. Ám ha pakolni is szeretnénk a padlása, akkor megfelelő szigetelés és padlózat kell, melyet ma már könnyen kialakíthatunk OSB lapokból és XPS szigetelő táblákból.
Egy padláslépcső is lehet helytakarékos
Természetesen ahhoz, hogy kihasználhassuk a padlás nyújtotta lehetőségeket, kell egy lépcső is, amin feljutunk. Persze vannak, akik letudják ezt annyival, hogy vesznek egy hosszú létrát, esetleg van is ilyen a garázsban, ám ez nem túl biztonságos, hiszen a padlástérbe pakolni szeretnénk, egy létra pedig korlátozza, hogy mekkora dolgokat tudunk felvinni.
A lépcsőtől sokan azért tartanak, mert sok helyet foglal, ám léteznek helytakarékos padláslépcsők, olyanok, melyek zárt állapotban nem foglalnak el helyet a térből, csak akkor, ha kinyitjuk őket, és épp használni szeretnénk a padlást.
A tetoablak.hu féle padláslépcsők is sokszor létrákhoz hasonlítanak, a különbség abban keresendő, hogy mivel fixen rögzített feljáróról van szó, sokkal biztonságosabbak, mint egy falhoz támasztott létra. Akkor sem kell aggódnunk, ha nagy a belmagasság, mert a szabvány méretű padláslépcsőkhöz lehet kiegészítő fokokat is vásárolni.