VII. kerület – Erzsébetváros

Felsőkülvárosként emlegették azokat a szőlő földeket és azt a néhány kis tanyát, melyet a mai Kiskörút a körvonala mentén épült városfal zárt körbe, a török idők után. Az 1700-as évek elején mindössze 11 főt számláltak a területen, ami a század végére mindössze 559 lakosra bővült. Ám az 1870-es években virágzásnak indult a VII. kerület városrész, amikor megépítették a Nagykörutat.

Pár évvel később az akkor Terézvárosként ismert városrészt felosztották két részre egy kérvénynek köszönhetően, így ’73-ban kivált Terézvárosból, hogy I. Ferenc József felesége iránti tiszteletből Erzsébetvárosként jegyezzék, ami ’82. február 7-én hatályba lépett. A város a II. világháború végeztével gettóvá avanzsált, melyből az akkor nagyjából 70 ezer zsidó 1945. január 18-án szabadult fel. Igaz, hogy Buda és Pest egyesítése után ez a rész kapott a legkevesebb területet, ezt némiképp kompenzálja, hogy a 23 kerület közül Erzsébetváros dicsekedhet a legnagyobb népsűrűséggel mindközül.

Közlekedés

Budapest legforgalmasabb vasútállomása, a Keleti pályaudvar a Baross téren kapott helyet. Bár elnevezése megtévesztő, neve még sem az égtájat fémjelzi, csupán a keleten fekvő erdélyi- és balkáni kapcsolat révén keresztelték el így. A Nagykörúton csobogó 4-es és 6-os villamos Buda egyik oldaláról indul, és oda majdhogynem a másikra érkezik vissza, ezzel is könnyítvén a főváros közlekedését, valamint a 2-es metrónak is akad pár itteni megállója.

Látnivalók

Madách Imre nevét annak idején több színház is felvette. A napjainkban ismert Madách Színházat a II. világháború után, 1961-ben létesítették mai helyén.

Az 1837-ben létrehozott Magyar Színházat 1965 áprilisában felrobbantották. Majd 36 év hallgatás után, 2001végén építették újjá Nemzeti Színházként, ám az előadások csak egy évvel később, március 15-től kezdődtek.

A New York-palota négyemeletes komplexumát 1894-ben építette a New York Insurance Company biztosítótársaság, minek alsó szintjén kávéházat üzemeltettek és az 1900-as években irodalmi- és művészi társasági körök közkedvelt helye volt, a többi emelet pedig a társaság székházát szolgálta ki. 2006. május 5. óta Luxusszállodaként funkcionál, New York Palace Hotel néven jegyezve, százhét szobával és a kávéházzal.

Kategória: Budapesti Kerületek | Címkék: ,